Asztalok diópácban

Az asztalok 10-15 évesek, fenyő és akrillakk.

A felületükön több sérülés van, mint egy 100 éves bútoron. Ez a vékony lakkrétegnek köszönhető.Sokat gondolkodtam, hogy mi lenne a legjobb felületkezelés. Festék és lakk? Imádom a fa erezetét, és a kicsit mélyebb színek….

Az akril eltávolítása után - ami elég sok csiszolópapírba került – eltüntetettem a sok-sok kis repedést. És maga a faanyag sem az első osztályról érkezett. A legnagyobb asztalnak a teljes lapját behúztam műfával.

A diópác mellett döntöttem, mert a fenyő sárgásan reagál a viaszra. A 10-15 év a „modern” lakk alatt nagyon kiszárította az asztalokat. A szín választásánál bele kell „éreznem” a fa későbbi érésével és egyben a színének sötétedésével. Óvatosan egy világos dióval kezdtem, a javításokat kicsit jobban itattam. A 24 órás száradás után gyakorlatilag eltűnt a pác! Ez a fa nagyfokú kiszáradását mutatta.

A vizes pácot többször megismételtem, az utolsó pác után 48 óra pihenőt adtam. A száradás ellen és a puhaságának megtartására házi készítésű méhviasszal kezeltem. A tucatszerű asztalok egyedi színű és hangulatú bútorokká alakultak.